2011. április 30., szombat

Ballagasára menj H&M-ben

Én már egy ideje elballagtam, ezért azokra fókuszálok akiket elhívtak, hogy nézzék végig barátjuk vagy barátnőjük battyogását.
Az alap ruhadarab mind a négy szettnél egy kék ruha lenne, csak mert imádom a kéket.
Próbáltam úgy kombinálni, hogy mindenki megtalálja a neki tetszőt.
Az első az egy leopárdmintás, tengerészes összeválogatás.
A második egy letisztult sikkes kinézetet tükröz.
A harmadik egy tipikus romantikus virágos képre összpontosít.
Az utolsó pedig a merész lány aki szeret a színekkel játszani.
(Ismét csak H&M-es darabok)
Ti melyiket választanátok?

Pastel power

Ismét egy tavaszias szettet állítottam össze. Pasztelles és virágos, ami ismét csak H&M-es darabokat tartalmaz.

Remélem tetszik ez a nőcisebb összeállítás is, mert nekem most nagyon tetszenek a pasztelles dolgok, persze csak csínján, mert nem akarunk úgy kinézni,mint egy nyalóka rágógumi áradat :))

Pesti jampec szerelés

Barnás, szalmás, korallos egyveleg az első kombinációm. (Egy jó ideje egy ilyen kalapra vadászom, így jött az ötlet)
Ruhák és kiegészítők H&M-ben elérhető.

Remélem tetszett, mert mostantól sok ilyen bejegyzés lesz várható. Próbálom a szetteket úgy összeválogatni, hogy elérhető legyen mindenki számára, vagyis Magyarországon kapható és elviselhető árkategóriájú termékek.
Csóközön

2011. április 27., szerda

Tetoválás

Én személy szerint nagyon szeretem a tetoválásokat. Nekem is van már négy darab.
Igazából egyiknek sincs szimbolikus jelentése, de mindegyiket tudom az akkori életemhez kötni. Ez elég jó nosztalgiázáshoz vezet és szuper érzés rájuk nézni.
Az egyik van csak látható helyen és az a legkisebb is. Nem hiszem, hogy valaha is olyan munkahelyre mennék dolgozni, ahol emiatt megkülönböztetnének. Ma már úgy érzem, sokkal lazábban tekintenek erre az emberek és nem egyenlő a bűnözéssel vagy a börtönviseltséggel. Sajnálom, hogy vannak még emberek, akik még nem nőttek fel ehhez. Ezt nem azért írom most le, mert engem bármikor is megszóltak volna miattuk, csak van visszhangja, hogy még szörnyülködnek ilyen miatt. :) Ami szerintem inkább vicces, mint zavaró.
Nálam a favorit az oldschool tetkók.
Ma meg is mutatom a legújabb tavalyi szerzeményt. A masnit :)


Mellesleg!
Kicsit hamar, de átestem egy névkorrekción :)
Ennek az a története, hogy barátom teloján játszottam egy játékkal. Röviden az volt a sztori, hogy sushit kellett készíteni, egyre bonyolultabbakat és gyorsabban.
Magának a kis üzletemnek is azt a nevet adtam, hogy Barbi susi sushi :D Mire végigjátszottam elértem, hogy én legyek a susi sushi mester :) Ez barátomnak annyira tetszett, hogy azóta nyüstöl, hogy rakjam be a susi szót a címbe :D Remélem senkit nem zavar! :)




2011. április 26., kedd

Eltüntem

Ne haragudjatok, de annyira gubancosan bonyodalmas az életem, hogy nem sok időm marad az írásra. Ígérem,ha túl leszek minden beadandón és meglesz a csuda szép új telefonom, elhalmozlak titeket minden földi jóval :)
Szeretnék nyereményjátékot is, de még olyan kevesen vagyunk, hogy még mindig nem elegen!
Addig is a végtelenbe és tovább!

2011. április 14., csütörtök

A smink nélküli

Ma nincs erőm írni. Mintha valami elszívná az erőmet :D
Inkább csináltam egy képet zuhanyzás után.
Barbi á la nature non smink.
Látszik rajtam a lelki kimerültség ugye?
Puszillak titeket :*

2011. április 13., szerda

Milyen ajándéknak örülnék szülinapomra?

Természetesen a ruhák és sminkek vannak előnyben, mint mindig!
Ez egy rövid útmutató, hogy mivel lehet a szívemre hatni. <3
H&M

ZARA
Hosszú ruhák előnyben. Az első már kedvenccé nőtte ki magát, a második pedig kicsit hippis, de nekem valahogy nagyon tetszik.
Stradivarius

H&M
Nyárra szandibandik. Azért épp ez a kettő, mert laposból szeretnék egy színesebbet, mert fekete és barna már van. És szeretnék egy nőcisebb darabot is.
ZARA

H&M

Szeretnék még egy nagyobb méretű világosabb színű táskát. Ez a kettő ami a mostani nézelődésben elnyerte a tetszésemet.

Természetesen sminkeknek is nagyon örülnék. Amik mostanában ugye megmozgatnak azok a pirosítók, szájfények, a rúzsokkal pedig ismerkedem :) A márka ami most legjobban érdekel az a Catrice. És persze az örök kedvenc az a MAC, ami ugye elég vicces, mert még nem sajátítottam ki egyet se. Talán mert inkább ruhákat veszek abból a pénzből :D
Ilyesmiknek nagyon örülnék. ( Így a barátomnak is adtam egy kis segítséget és ti is jobban megismerhettek )

Ezek közül ki minek örülne a legjobban? Egyáltalán tetszenek ezek a darabok?

A hónap cipői és az új háttér.

Hosszas keresgélés, photoshopolás és próbálgatások sorozatát már láthatjátok. Remélem nektek is legalább annyira mint nekem. Éljenek a virágok :)

Az újítás mellé pedig még gyorsan csináltam 2 képet a mostani kedvenc cipőimről.
Kicsit felturbóztam a képeket, de még így is látszódnak a cipők színei.

A stílusuk eléggé hasonló. A mostani időjárással teljesen kompatibilisek, hiszen hűvösebb és melegebb környezetben is helytállnak :)
A bal oldali H&M-es, a másik oldalon pedig egy Vagabondos gyönyörűség pihen.
Köszi, hogy ma is rám néztetek!
Puszi :*

Maxi ruhát nekem is

Látjátok milyen sokáig vagyok fent és írom a szakdogám? :)
Mielőtt még lefeküdnék egy gyors bejegyzés a gyönyörű maxi ruhákról.
Már tavaly szerettem volna beszerezni egy ilyen ruhadarabot, csak valahogy sosem jutottam odáig, hogy egyet is felpróbáljak.
Ugye egy ilyen darabhoz azért kell magasság... Az én közel 170cm-el szerintem nem fog nagyon összezsugorítani, de majd kiderül ha végre felpróbálok egyet.
Viszont megígérem ha ez meg fog történni ti lesztek a másodikak akik ezt láthatják :)
Akkor egy kis inspiráció a vásárláshoz:



Az első ruha megtalálható a H&M jelenlegi kollekciójában is. (ami ugye szuper, mert biztos hogy napokon belül felpróbálhatom)
Az utóbbi 3 az asos.com oldaláról megrendelhető. Viszont elég borsos áron. A színes "csak" 21ezer, viszont a pasztelles szitakötős már 75ezer, a fekete pedig a kettő között. (Nekem miért a legdrágább tetszik????)
Bejegyzésemet zárnám azzal, hogy éljen a maxi ruha, éljen a tavasz!
(de miért van mégis rossz idő???)
Csók :*

2011. április 12., kedd

Outfit of the day /2011.04.12/

Ez lenne az első outfit-es bejegyzésem.
Ma szeles és csepegős időnk van, ennek megfelelően öltöztem fel.
Hova is mentem ma? Iskolába, vagyis leginkább a könyvtárba. Tudjátok, csinálom a szakdolgozatomat és úgy tűnik a könyvtár a legösztönzőbb környezet az íráshoz és az adatgyűjtéshez is.
Mutatnám is, hogy milyen az összhatás:
Eléggé pasztelles lettem. A púderrózsaszín van hangsúlyban.
Mik vannak rajtam?
   Masnis hajráf : Six
   Kendő: H&M
   Kabát: Amisu
   Hosszú top: H&M
   Farmer: H&M
   Cipő: H&M
   Táska: Springfield
Eltalálálnátok melyik a kedvenc márkám? :)
Egy kicsit részletesebben:

A sminkemről nem csináltam képet, de az is visszafogott és természetes hatású lett.
Ha lenne bármi kérdésetek tegyétek fel!
Csókoltatlak titeket :*

Queen of africa

Mai rövid bejegyzésem középpontjában a NYX Girls Round Lip Gloss, Queen of africa áll. 
Mostanában a pirosítók és a szájfények felé mutatom a legnagyobb érdeklődést.
Elkezdtem kísérletezgetni, hogy milyen színek állnak nekem a legjobban. Rá kellett jönnöm, hogy az intenzív, sötétebb árnyalatok.
Erre a következtetésre úgy jutottam, hogy vettem egy eléggé nude szájfényt és csalódtam. Persze nem adom fel a próbálkozást, lehet hogy csak nem jó pillanatomban próbáltam ki.
A próbálkozások közepette került hozzám, ez az elég ijesztő színű szájfény. 
Lényeg a lényeg, hogy a Queen of africa mostantól az egyik kedvenc, ha igazán fénylő ajkakat akarok. Beismerem, hogy nem minden ruha mellé lehet felkenni a lilás kékes színe miatt, de én kockáztattam. 
A bal oldali lenne ő. ( Ezt a képet nem én csináltam, csak a gépemmel nem tudtam így megfogni a kék csillámokat ) 
Igen tudom, hogy nagyon rémisztő első látásra, de ne ítéljünk elhamarkodottan.
Nekem még nem volt NYX-es szájfényem, és amit kicsit furcsállok az az illata. Először szokatlan volt, de már meg is szerettem. ( A kedvenc szájfény illatom, a Catrice édeses aromája ) 
Állagra nem túl ragacsos.
A felvitellel kicsit szöszmötölni kell, hogy egyenletes el tudjuk oszlatni.
Tartósságra azt tudnám mondani, hogy a színe fokozatosan kopik ki, de pontos időt nem tudok mondani. ( Ha valakit érdekelne szóljon és megnézem )
A számon pedig így néz ki :

Ugye így már nem is olyan ijesztő? :) Persze ez egy vakus kép, mert már este van. A természetes fénynél se olyan erős,és lilának meg végképp nem lila. Sötét rózsaszínes az alap és abban vannak benne a gyönyörű liláskékes csillámok.


Összességében gyönyörű és hordható! Kicsit különlegesebb, ami ugye sose baj :)
Ha bármi kérdésetek lenne írjatok!
Csók

2011. április 11., hétfő

2011. április 10., vasárnap

Mi van a táskámban?

Nem bírom a szakdolgozat írást, ezért tartok egy rövid pihenőt :)
Mostanában úgy látom ez elég népszerű bejegyzés.
Bár tőlem egyelőre még nem kérte senki kipakolok én magamtól is :D
Remélem idővel bővül a követő táborom és többen fogtok olvasni, és kérni meg kérdezni.
De addig is lássuk mi van a táskámban :

Először is a táskák.
Mostanában ha úgy indulok el itthonról, hogy barátomnál alszom, akkor pakolós táskát viszek magammal.  Ebbe a kettőbe elférnek a gyagyaságaim. Van több táskám is, de ezeket szoktam hordani jelenleg. (Majd egyszer talán ha kéri valaki lesz táska "kollekciós" bejegyzés is, ezért nem akarom most megmutatni az összes táskám)
A jobb oldali Women's Secret-es, a másik oldalon pedig egy Látomás-os vintage táska csücsül.
És hát általában ilyen dolgok vannak benne. Kihagytam a fehérneműt és a váltás felsőt, de hát azért mindent mégse :D
Itt a Barcás kölcsönzött könyv, mert róluk írom a szakdogám, a rózsás határidőnaplóm, amit én borítottam be, telefon, pénztárca, kulcscsomó, hajgumi, bérlet és iratok, PSP, gyógyszer, napszemüveg, sminkek,kézfertőtlenítő, parfüm, körömlakk, cigi, öngyújtó, nyaklánc, ha a nagy rohanásban nem tudom épp felvenni.
Hát már a felsorolásba is belefáradtam, de körülbelül ez szokott lenni az alap.
Remélem érdekes volt a bemutató :)
Pusziltatlak titeket!

2011. április 9., szombat

Miket szoktam nézni?

Sajnos ma nincs időm fotózni, teszteket csinálni, mert muszáj a szakdolgozatomra koncentrálnom. Helyette mutatok pár oldalt amiket napi szinten követek. (Az első oldal amit megnézek az mindig a facebook :D )

Ez a második (ha rákattintotok a képre akkor elméletileg elrepültök az oldalra). Itt nézem meg, hogy mik az aktuális dorama feliratok. Például ma reggel kijött a Boys Over Flover utolsó előtti része ami jeeeeeuooueeouu, már töltöm is le!
A következő a legnagyobb manga letöltő bázis, ahol magyarra le vannak fordítva a művek. Folyamatos a feltöltés, ezért muszáj szemmel tartani.
És akkor itt kezdem el nézni a blogokat. Először mindig Dorka blogjára kattintok és az ő oldalsávjából szemezgetem az új infókat.
Majd miután elolvastam a bloggerinák bejegyzéseit és videóit előjön belőlem a kreativitás utáni vágy, és erre az oldalra jutok el. Itt nagyon sok tutorial van akár a varrásról vagy az ilyen papíros, háttérképes mindenségről.
És végül a ruhák zárják a sort. Mindig megnézem asos-on az újdonságokat. Bár még semmit nem rendeltem innen, hiába ingyenes a kiszállítás... Talán az lehet a baj, hogy mindig eszembe jut a H&M, hogy ott olcsóbban is vannak ilyesmi cuccok. Na talán egyszer elcsábulok, addig meg bambulom az oldalt.
Az asoson fellelkesülve általában az ebay-en kötök ki...
Körülbelül ennyi lenne a napi rutin. Persze nem csak ezeket az oldalakat nézem meg, de ezeket valahogy mindig :)
Remélem élveztétek a netes barangolást az én szemszögemből.
Csókoltatlak titeket :*

2011. április 8., péntek

Napi lookbook szemezgetés

Hát szerintem sokat nem kell mesélnem a lookbook.nu-ról. Én nagyon szeretek naponta ránézni. Sok ötletet kapok onnan öltözködés terén. Így nézzük meg miket emelnék ki ma. Milyen divattanácsokat is leshetünk el?
Ez egy eléggé letisztult kreáció, semmi bizsu semmi puccparádé. Ami a legfontosabb rajta az egyértelműen a blézer. Szerintem nagyon stílusos. Én már nagyon régóta be akarok szerezni egy blézert, de valahogy még sose jutottam el odáig, pedig a H&M-ben mindig vannak szép blézerek.
Puffos váll, magasabb derekú gatyó, pöttyös harisnya, fekete magassarkú. Hát őszintén mindegyik ruhadarab kötelező számomra. Tavaszra tökéletes választás.
Itt is a magasabb rövid gatya, de ami a lényeg az a masnis blúz. És hát rólam tudni kell,hogy masni mániás vagyok. Ezért a hajráf is csillagos ötös.
Én őszintén nem tudom, hogy ennek a nadrágnak a fajtáját hogy hívják  (talán ez a capri??), de nálam eltalálták. Egy magassarkúval és egy egyszerű pólóval amit be lehet tűrni, plusz egy vékony öv. Perfekt :)
És azok a lenge ruhácskák <3 Nagyon szeretem a ruhákat mert lehet őket variálni. Akár lapos talpúval vagy magassarkúval, övvel, kardigánnal, bőrkabáttal, kis táska, nagy táska. Elengedhetetlen darab, tavaszra és nyárra is.
És amire még szükségünk lehet, az nem más, mint egy szalmakalapszerűség :) Vigyázzunk azokkal a gonosz UV sugarakkal!
Remélem segítettem a tavaszi/nyári bevásárlás előtt.
Ha tetszett akkor máskor is szemezgetek a lookbookról.
Addig is csóóóók :*

Hogyan csináljunk origami lótuszvirágot?

De miért is akarunk csinálni?
Mert szép, mert feldobja a szobánkat és mert origamizni jó!
Hát akkor itt van 2 tutorial, hogy egyszerűbb legyen. És hajrá :)

Akinek nem elég a lótusz és belejött, annak itt van egy egyszerű csillag. Oké, hogy ez pici, de ha belemerültünk a gyártásba csinálhatunk annyit hogy megtöltsünk vele egy üveg vázát, vagy egy szebb befőttesüveget a sok színes csillaggal :)











Remélem most már nem gondoljátok úgy hogy az origami a kisgyerekek szórakozása???
Csókáradat :*